MTK legendárium | 302. rész

Az MTK-alapító Szekrényessy Kálmán élete. „Párbaj helyett sportversengés” 83. rész.

Az 1886-os esztendőben Magyarországon, mintegy százhuszonhat testgyakorló egyletnek az alapszabályát erősítette meg a Belügyminisztérium, melyek közül tisztán tornaegylet huszonnégy, míg más testgyakorlatokat űző egyesület százkettő találtatott. E nagyszámú klub ellenére tíz sportegyesületnél több aligha tudta teljesíteni vállalt feladatait, azaz ennyit lehetett ténylegesen sportklubnak tekinteni. Előfordult oly csónakázó egylet, mely egyetlen csónakkal sem rendelkezett, torna klub, hol se tornász, se tornaterem, se sportszer, se szándék, se tagság csak egy aktacsomó, néhány aláírt név és egy-két meghirdetett fiktív verseny, fiktív nevekkel és papíron szereplő fantázia szülte díjakkal…

Ahol viszont legalább a fehérasztal mellet összeült néhány „sportman”, kackiás bajuszú krakéler nagyot álmodni s még nagyobbat vivátozni, előbb utóbb beütött a krach, és néhány pengeéles szóváltás nyomán (Ki kérem magamnak!! Úúúgy?! Állok rendelkezésedre! Ne tegezzen! Ez vért kíván!) hamar vége szakadt a nagy sportálmoknak s a sértett gőg „csakazértis” klubokat hozott létre: „Ha két ember összevész az egyletben, az egyik kilép, és új egyletet alakít: így alakul a legtöbb egyletünk.” Veszekedő, torzsalkodó egyletünk pedig sajnos akadt bőven, mely az igazi célok és az alázat hiányában is keresendő. A 19. század embere úgy tűnik bőre felszínén hordta idegvégződéseit, melynek felborzolásához elegendő volt a szomszéd háza felől érkező enyhe tavaszi fuvallat, mely „provokáció” – lássuk be – „csak vérrel mosható le!” – (ahogyan ekkoriban erről vélekedtek).

Az MTK-alapító Szekrényessy Kálmán – ki ugyan nem tartozott a gyáva férfiak sorába, hisz Európának mindig háborúval sújtott vidékein harcolt a gyengébbek oldalán – így vélekedett az akkori párbajmániáról, melynek ifjú korában maga is – mesteri – gyakorlója volt, többek között a világhírű írót, Herczeg Ferencet is ő tanította vívni, akinek egy balul sikerült lovagias ügyéről az egész ország beszélt, Herczeg maga pedig fogházbüntetést is szenvedett. Szekrényessy okulva hibáiból, így vall a párbajról: „A divatos párbaj nemcsak vétek a Teremtő és a világrend, Krisztus Urunk hitvallása és önmagunk ellen, hanem őrültséggel határos elintézési módja oly becsületbeli ügyeknek, melyek más módon, igazságosabban, egyszerűbben, gyorsabban volnának elintézhetők. »A divatos párbaj!« Mily nevetséges fogalom ez, mindazáltal a leghatalmasabb zsarnok, a divat oly rendkívül nagy életerővel ruházta föl azt. A divatos párbaj, azonban nemcsak vétek, nemcsak nevetséges fogalom, hanem gyávaság is. Korunk társadalma, mely szentesíti a divatos hazugságot, amely kigúnyolja a boldogtalant, ha siratja boldogsága elvesztét, amely lábbal tiporja a szeretet vallásának törvényeit. A divatos párbaj rosszá tőn bennünket.” Klubjaink sajátosan magyar klubokká többek között a dzsentri és mágnásvirtus révén váltak.

Tagjaik a legtermészetesebb módon vitték át mindennapi életszemléletüket a sportegyletek működésére, melyek nem mindig a fair play talaján álltak, hisz öntudatlanul is másolták a politikai élet mintáit. Erre az összefüggésre érzett rá kellő érzékenységgel az ország legnépszerűbb élclapja a Borsszem Jankó egy 1889-es írásában:

Hoch Sport

Magyar mágnás, ha van pénze,

Más egyébre mit is nézne?

Sporttal, sportért, sportnak él,

Jockey-klubboz, vadat kerget,

Vív és megül minden nyerget –

Ha van pénze – sport a czél.

De, ha nincs, mi tévő légyen?

Az országgyűlésre mégyen,

Ott a szélső balra ül.

Bőven akad olcsó sport itt:

Közbeszól és hochot ordít,

Szünet – és ízetlenül.

Ezt olvastad már?